Jézus_zászlóval

Magasság és mélység – Istennel a legmagasabb hegycsúcsokon és a siralom völgyében

Kedves Ismerős és Ismeretlen Olvasóink! Kedves Szabad Szombat & Filmklub Látogatók!

Májusi programunkra Sterzer Hilda hegymászó, a Mount Everestet elsőként megmászó, minden idők eddigi legsikeresebb magyar hegymászójának, a 2013-ban a Kancsendzönga megmászását követően, a hegyen eltűnt Erőss Zsolt hegymászónak, a Hópárducnak felesége látogat el hozzánk és osztja meg velünk nagyon személyesen, fényképes beszámolóban azt, hogy milyen belülről a hegymászók világa. Sport, kihívás, szenvedély, halálos veszedelem, fizikai és lelki megpróbáltatás, életről, halálról szóló döntések…. Mi az, ami a hegymászót hajtja és emberfeletti teljesítményre sarkallja?

Hilda beszél majd férje elvesztéséről és az azt követő időszakról is. Férje halála után 5 évvel visszatekint arra, hogyan vitte végig Isten az úton, a legmagasabb hegyektől, a lélek legsötétebb gödrein át a jelen világosságába.

Hilda magáról: “2002-ben végeztem tanítóként. Főiskolás éveim alatt tértem meg. Tanításom alatt ismerkedtem meg a túrázással, majd a sziklamászással, hegymászással. 2006-ban ismerkedtem meg Erőss Zsolttal és vele másztam meg két nyolcezres hegyet, és egy harmadikat majdnem…”

A program 13:00-kor kezdődik.

Az előadást követően, 17:00-tól folytatódik programunk a Filmklubbal.

Ajánlott hozzájárulás az egész napos programhoz: 1000 Ft.

Segítőknek a belépés ingyenes! Várjuk a segítő kezeket a konyhán és a pakolásban!

Szeretettel várunk!

A Szabad Szombat & Filmklub Csapata