Előadások 2017-ben

tovabb lepes

Előre lépés

Nagy örömünkre októberben ismét Tapolyai Emőkét köszönthettük előadóként! Előadásában arról beszélt, hogy a lelki fejlődésünkben szükséges, hogy felismerjük és beismerjük sebzettségünket. Egészséges az, amikor képesek vagyunk elgyászolni veszteségeinket és megbocsájtani az ellenünk vétkezőknek, de ugyanilyen fontos az is, hogy kijöjjünk a lelki klinikáról és lábra állva, előre lépjünk. Előre egy fejlettebb identitásba, stabilabb emberi kapcsolatokba…

iszlam_keresztenyseg

A jövő elkezdődött (?)

Augusztusi programunkon, ami egy három alkalmas előadás sorozat bevezető programja volt, olyan, generációk sorsát meghatározó tényekkel foglalkoztunk, amikről keveset beszélünk! A bevándorlással kapcsolatos propaganda sokaknak a könyökén jön ki, másokban heves érzelmeket vált ki. Vannak, akik egyszerű humanitárius kérdésként kezelik, míg mások a civilizációnk bukását vizionálják. Sokan Európa keresztény mivoltára hivatkozva a szolidaritást kérik számon,…

jozsef

Páratlan Hét 2017 – József

Nyári hetünkön József – a pásztor, a rabszolga, és az ókori Egyiptom teljhatalmú urának – történetét vettük közelebbről szemügyre. Életében megtalálhatjuk a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek a mi életünk szempontjából is jelentős hatással bírnak, mint a családi háttér, az otthonról hozott minták hatása, a bűn valósága, a szívünk állapota és elköteleződése, a megbocsátás harca……

Roller Coaster Loops

Siker – Kudarc – Hivatás

Meghívott előadónk Dr. Somody Imre volt, akiről többek közt ezt olvashatjuk az interneten: “Épített gyárat, márkát, missziót, csapatot. Somody Imrét az egész ország jól ismeri: neve összeforrt a Plussz pezsgőtablettával és a budapesti Centrál kávéház megnyitásával.” A rendszerváltást követő évtized talán legsikeresebb üzletembereként tartották számon. Előadásában arról is vallott, hogyan élt át sikert és kudarcot…

hivatas

(El)Hív(at)ás – Hol a helyem a világban?

Életünk sorozatos választások végtelen sorozata. Korunk széles palettán kínál döntési lehetőséget életünkkel, munkánkkal kapcsolatban a túlélő felfogástól a munkamániáig. Kérdés, hogy milyen szempontok vannak még, amiket érdemes megfontolnunk, amikor a helyünket keressük a világban.
Amikor a helyünket, elhívásunkat keressük csak a “szent” dolgokra gondolunk, vagy csak a munkára? Mire vonatkozik az elhívásunk? De ki is hív bennünket, és mire?