depresszió

Szabadulás a depresszió örvényéből

Kedves Ismerős és Ismeretlen Olvasóink! Kedves Szabad Szombat & Filmklub Látogatók!

A nyári szünet előtti utolsó programunkon az oly sokakat kísértő, vagy gyötrő kérdéssel, a depresszióval fogunk foglalkozni. Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézete igazgatójának kutatásai szerint minden ötödik magyar krónikus stressz, illetve a lelki leszakadás állapotában van, minden harmadik pedig életminőséget rontó depressziós tüneteket mutat.

A depresszió örvénye rengeteg embert beszív hosszabb-rövidebb időre az élete során. De hogyan lehet belőle kiszabadulni? Van megoldás a reménytelenségre, az önbizalom hiányára, az élet értelmetlenségére, az értéktelenség érzésére, az önmagunk körüli forgásra és a gyakran hozzá társuló szorongásra? Az előadó maga is hat éven keresztül mélyen depressziós volt állandó öngyilkos gondolatokkal, amikor Isten – lassan, de biztosan – elkezdte lebontani a szíve körül felépült, ledönthetetlennek tűnő falat…

Péter az előadását jórészt a saját tapasztalataira alapozza, hiszen 5-6 évet töltött el a súlyos depresszió állapotában, aminek alap kiváltó gondolata a félelem volt. Félelem az eredménytelenségtől, az életre való alkalmatlanságtól, félelem a jövőtől, félelem a társtalanságtól, majd attól, hogy a megfelelőt találta-e meg. Félelem Istentől, a kárhozattól, félelem attól, hogy Isten nem gondoskodik, ha nem teljesítünk jól.

„Olyan mélyen voltam, hogy az enyhébb depresszióra adott hasznos tanácsok (sportolj, gondolkodj pozitívan, adj többet hálát, tedd rendbe a napirended) rajtam nem segítettek.”

Talán valamennyiünk kérdése az, hogy ezekben a gondolatokban hogyan segít az Evangélium? Hogyan töri át a szívünk köré épült falat?

Az előadásban olyan gondolatokról lesz szó, mint:

  • Hogyan érthetjük meg a kegyelem logikáját, szemben a törvény logikájával?
  • Miként bízhatom rá magam arra, hogy Isten tart meg engem, és nem én kapaszkodom Istenbe?
  • Az értékességem Krisztus szeretetébe gyökerezik.
  • Az, hogy Atyánk gondoskodásának és vezetésének nem feltétele, hogy jól teljesítsek.
  • Az számítson, hogy Isten mit tesz és cselekszik, s ne az, amit én. Ne éljek megszentelődés központú keresztyén életet.
  • A legfontosabb identitásom az legyen, hogy a Világegyetem Királyának gyermeke vagyok. A szívem bálványainak folyamatosan le kell dőnie.
  • Merjünk őszinték lenni Istennel.
  • Mégis van Istennel együtt az életemnek értelme.
  • Hol találom meg a békességet, a boldogság előízét? Az Atyával való kapcsolatban tényleg meg lehet ezt élni függetlenül a körülményektől.

Előadónk Kozák Péter, filozófia és református teológia szakot végzett és lelkipásztorként szolgált. Jelenleg a Fiúság Akadémián dogmatikát, etikát és evangéliumi lelkiséget tanít. Feleségével Budapesten élnek.

A program 13:00-kor kezdődik.

Az előadást követően, 17:00-tól folytatódik programunk a Filmklubbal megnézni.

Ajánlott hozzájárulás az egész napos programhoz: 1000 Ft.

Segítőknek a belépés ingyenes! Várjuk a segítő kezeket a konyhán és a pakolásban!

Szeretettel várunk!

A Szabad Szombat & Filmklub Csapata