zuhanás

Zuhanás a csendbe

Kapcsolódó előadás Filmelőzetes

Simon (Nicholas Aaron) és Joe (Brendan Mackey) megkísérli megmászni a már sokak által sikertelenül legyőzni próbált közel 7000 méter magas Siula Grande-t. A küzdelmes út sikerrel jár, de a visszaúton baleset történik, ami végül tragédiába torkollik. Simon elvágja a sérült Joe kötelét, hogy a saját életét mentse, míg társa egy hasadékba esik. Simon folytatja az utat lefelé barátja megölésének kínzó gondolatával. Azonban Joe egy párkányon fennakadva túléli a zuhanást, s ettől a pillanattól egyedül kell folytatnia hősies küzdelmét a túlélésért.

Az Oscar-díjas rendező sikerrel kísérli meg bemutatni a hegymászók drámai küzdelmét az emberi lélek határait érintő élet-halál döntést igénylő szituációkban. A hegymászók most először tértek vissza együtt a hegy lábához, hogy elmondják történetüket a kamerának és a filmben saját maguk is szerepeljenek.

A “Zuhanás a csendbe” egy olyan mozi, mely ritka érzékenységgel találja meg az egyensúlyt játék-, dokumentum- és természetfilm között, ugyanakkor legalább annyi feszültséget rejt magában, mint egy izgalmas thriller. Egy olyan hegymászó film, mely azok számára meglepetés lehet, akiket egyáltalán nem érdekel a hegymászás.