Miközben a posztmodern az abszurditásig fokozta az én-központúság kultuszát, a ma embere paradox módon éppen arra a kérdésre nem tud válaszolni: “Ki vagyok én?”. A mai ember számára már egyáltalán nem világos, hogy az önmagunkká válás rögös útján mi az, amit módunkban áll eldönteni, választani, és mi az, amit el kellene fogadni, úgy, ahogy van. Ezért aztán szükségtelen és eredménytelen harcokat vívunk olyan dolgokért, melyeket el kellen fogadni, és beletörődünk abba, amit nagyon is meg kellene változtatnunk. Azon még tudunk nevetni, hogy “Cuck Norris nem hord órát: ő dönti el, mennyi az idő!”, de ahhoz lassan hozzászokunk, hogy egyes gender-tudatos körökben akár gyermekeket is nemváltoztató műtétre buzdítanak, mondván, hogy majd ők eldöntik, milyen neműek szeretnének lenni. Ez már önmagában véve is riasztó, de a jelenség sokkal messzebbre mutat önmagánál…
Ezen az alkalmon a Biblia egyik legizgalmasabb szereplőjéről, egy “transz-sorsú” fiúról volt szó, aki nem tudta elfogadni, hogy ő a második, ezért “átműttette” magát elsőszülötté. Ő Jákob. Vajon elérte-e a célját? Megtalálta-e a teljességet az új identitásában? Ezen az alkalmon összevethetjük a posztmodern ember identitásról alkotott elképzeléseit, Isten örök bölcsességével, a Szentírás tanításával.