törött üveg

Minden egész eltörött…

A valóság eltörött. Mindannyian napjában sokszor szembesülünk ezzel. Sokféle módon beszélünk erről, hol balszerencseként, hol átokként, hol bénaságként, hol bukásként utalunk rá. Mindegyik egy metafora, mögötte egy képpel, amin keresztül próbálunk értelmet keresni/adni mindannak, ami körülöttünk zajlik.

Az előadás arról szólt, hogy hogyan is használjuk ezeket a képeket, illetve hogy a Biblia milyen metaforákon keresztül ragadja meg az eltört valóság lényegét.
És hogy miért fontos ez? Mert a töredezettség nem csupán erkölcsi kategória, hanem az életünk minden területét érinti, a mindennapjainkat, személyes kapcsolatainkat, de még önmagunkkal való kapcsolatunkat is. Ha megértjük, mi ment nagyon félre, akkor elindulhatunk a megoldás felé, minek következtében gyökeresen megváltozik az életünk.

Előadónk júniusban ismét Schauermann Tamás az Evangéliumi Fórum egyik tagja, és a Fiúság Akadémia oktatója volt. Grafikus, tanár, férj, családapa. Régóta aktívan foglalkozik szövegelemzéssel és bibliamagyarázattal, valamint a mentorálás és tanítványozás kapcsolatával.