Páratlan hét 2021

21 igazság, ami lökést ad keresztény életünknek

Filmklub

Páratlan Hét – Vajta 2021

Abban a szerencsében volt részünk, hogy ebben az évben ismét Kozák Péter, a Fiúság Akadémia (Budapesti Bibliaiskola) tanára, lelkész volt a hét előadója, akivel már tavaly is remek hetet töltöttünk együtt, az ő mindannyiunkhoz egyenként szóló előadásait hallgatva.

A hét témái voltak azok az isteni igazságok, amelyek újabb és újabb lökést adhatnak keresztény életünknek. Az előadás sorozat címe: Igazságok, amik lökést adnak keresztény életünknek.

“Időről időre megfáradunk vagy megakadunk, de Isten nem mond le rólunk, hanem újra és újra szól hozzánk, és felemel bennünket. Ezt tapasztaltam meg én is. Ebben az előadás sorozatban arról szeretnék beszélni, hogy a keresztény örömhír és annak gazdag tartalma hogyan szabadít fel az élet legkülönfélébb területein: az emberi kapcsolataimban, a munkámban, a szexualitás terén, az érzelmeim megélésében és kifejezetten az Istennel való kapcsolatomban is. Sok személyes példán, történeten keresztül fogom bemutatni az evangélium felszabadító erejét. Azt nem állítom, hogy már célba értem, de azt igen, hogy Isten szerető munkáját folyamatosan megtapasztaltam, és tapasztalom mind a mai napig. Olyan üzeneteket gyűjtöttem össze, melyek titeket is segíthetnek a Krisztusban elnyert szabadságotok mélyebb átélésében. A célom az, hogy abban segítselek mindnyájatokat, hogy több örömmel és kiegyensúlyozottabban élhessétek meg a földi élet viszontagságait.” – Kozák Péter

Olyan témákkal foglalkoztunk, mint az Istennel való kapcsolat sokszínűsége,  titka, önismeret, az érzelmeink megélése, függőségek és a szabadulás útja.